Az érdeklődők honlapja

Napi aktuálpolitika természettudománnyal és egyebekkel

Gazdasági csúcs után – Komárom előtt
2008. november 14. 10:37

Számos kérdésben egyetértés mutatkozott a tegnapi Gazdasági csúcson. Még Matolcsy György is helyesnek tartotta a Bajnai Gordon által felvázolt irányt. Hasonló szellemben szólalt meg Parragh László, az MKIK elnöke és Futó Péter, az MGYOSZ elnöke. Utóbbi bejelentette, hogy megalakult a Reformszövetség. E formáció, és a bejelentés elkerülte a sajtó nagy részének figyelmét, pedig ez azt jelzi, hogy újra elindulhat egy társadalmi összegondolkodás a reformokról. E folyamatot márciusban a Fidesz által végighajszolt népszavazás állította meg. Ma nemigen beszélnek róla, de nem árt rögzíteni: az első leminősítés március 9-e után két nappal érkezett – kifejezetten a népszavazással indokolva a döntést.
A Reformszövetség létrejöttét támogatta hozzászólásában a miniszterelnök is.
A Bajnai Gordon által bejelentett gazdaságélénkítő csomag tehát tetszést aratott. A pártok, a munkaadók és munkavállalók által megtett javaslatokat a Pénzügyminisztérium munkatársai összegereblyézik, mindegyikhez részletes számítást is végeznek. Néhány nap múlva kiderül, ezek közül melyek azok, amelyek megvalósíthatóak.
Sajnálatos, hogy a Gazdasági csúcsról távolmaradásával tüntető Orbán Viktor Brüsszelből üzent haza, mondván, „a kormány hazudozik.” Meglehet, a délelőtt túl engedékeny Matolcsynak szánta e dörgedelmet. De ettől a kérdés még kérdés marad: hogy hazudozhat a kormány, ha Matolcsynak tetszik a Gyurcsány-Bajnai-féle csomag? Vagy Matolcsy mást gondol, mint Orbán?
Úgy látom, a Fidesz már szénné égett az IMF-megállapodás kapcsán. Már Strauss-Kahn elnök úr is nyilatkozni volt kénytelen, hogy nincs semmiféle titkos záradék. Ezzel azt üzente, hogy a döglött dakota lóról érdemes lenne leszállni.
Ma a Nabucco-vezetéről tárgyal a magyar kormányfő Azerbajdzsánban, hol pedig már Robert Ficóval találkozik Komáromban.
Nem lesz könnyű tárgyalás, de a miniszterelnök erős, ötpárti felhatalmazással érkezik a megbeszélésre. Szóvá fogja tenni a felvidéki magyarokat ért sérelmeket: nem csak a dunaszerdahelyi atrocitást, hanem a tankönyvek problémáját és a nyelvhasználatot ért sérelmeket is. Mindkét kormányfőnek dolga lesz a saját hazájában erőre kapó szélsőséges erők ellen is.








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 8
Heti: 12
Havi: 13
Össz.: 4 157

Látogatottság növelés
Oldal: Gréczy Zsolt blogja
Az érdeklődők honlapja - © 2008 - 2024 - titanilla.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »